Andalító gondolat. Már a puszta elmélkedés, hogy ez valaha is lehetséges egyszerűn zsigerileg borzongat. Már mondhatni unom magam, jó lenne menni valamerre. Kinek hiányoznék? Az idő gondoskodna róla hogy még a szüleim fejében is legyek örökre elfeledve. Kiállnék egy mezőre elordítanám magam senkisem…

Csak ülök nem teszek egyebet se. Kívülről a testem mozdulatlan. Az agyam azonban zakatol. Körbe nézek a nyomasztó betonrengetegben. Sok ember, rengeteg ember. A látvány egyszerre rémisztő és felkavaró. Kik vagyunk?Vajon mi célunk? Élünk majd meghalunk. Látom az öreget, aki a fiatalt szidja. Látom a…