Csak ülök nem teszek egyebet se. Kívülről a testem mozdulatlan. Az agyam azonban zakatol. Körbe nézek a nyomasztó betonrengetegben. Sok ember, rengeteg ember. A látvány egyszerre rémisztő és felkavaró. Kik vagyunk?Vajon mi célunk? Élünk majd meghalunk. Látom az öreget, aki a fiatalt szidja. Látom a fiatalt, aki az öreget szidja. Látom a kutyát, ami a játszótérre ürít. Nem szólók néma vagyok megfigyelek csupán. Istent játszva ülök erkélyem foteljában. Gondolok én sokat, tenni már, semmit sem teszek. Ki vagyok én? Beleszólni nincs jogom. Ezt látni már így is nagy hatalom.