A mai séta eredménytelen, nem jut eszembe semmi. Meg amúgy is állva képtelen vagyok írni. És, hogy mivel most sétálok ezáltal a lehetőség az alkotásra nulla. Így tehát, szellemem gyümölcse mára csak kibogozhatatlan firka. Ahogy mondtam remélem csak mára. Bár holnap is sétálok majd, azért.  

   A padon egy rövid, ősz hajú nő ült. Kezében egy üres műanyag pohár. Olyasféle, amikben a kávéautomaták szolgálják ki, a koffeinre szomjazó embereket. A látszólag semmittevő üldögélést, egy nála vagy tíz évvel fiatalabb lángvörös, a korához képest irigylésre méltó dús- göndör fürtökkel megáldott…

   Ádám korán kelt. Még volt egy utolsó matekpéldája, amit meg kellett oldania. A konyhába ment, hogy ott tanuljon. Ugyan sose szokott reggel tanulni, most azonban, az esti negyvenkilenc feladat annyira leterhelte, hogy ezt az egyet muszáj volt reggelre hagynia. Az anyukája kint intézte a szokásos…

Andalító gondolat. Már a puszta elmélkedés, hogy ez valaha is lehetséges egyszerűn zsigerileg borzongat. Már mondhatni unom magam, jó lenne menni valamerre. Kinek hiányoznék? Az idő gondoskodna róla hogy még a szüleim fejében is legyek örökre elfeledve. Kiállnék egy mezőre elordítanám magam senkisem…

Csak ülök nem teszek egyebet se. Kívülről a testem mozdulatlan. Az agyam azonban zakatol. Körbe nézek a nyomasztó betonrengetegben. Sok ember, rengeteg ember. A látvány egyszerre rémisztő és felkavaró. Kik vagyunk?Vajon mi célunk? Élünk majd meghalunk. Látom az öreget, aki a fiatalt szidja. Látom a…