Egymásba forrva, szerelmük kiteljesedése folyik éppen. A  pillanatnyi végtelent ünnepelvén: Egy végtelenített késő nyári esti séta. Kevés bor. A város legszélesebb folyójának partján elnyúló ölelésekben fetrengve. Most nem számítanak a feneket szúró kövek. Kettejük lelke látszólag egy végtelenségig egybe simuló egyetértés. Régóta várták már ezt az alkalmat. Hiába egymásnak teremtettek, sokáig voltak kételyek. Félénkség a legfőbb ok, illetve a kívülállókat maró kételyek. Mindenekelőtt a kérdés: Van aki engem elfogad úgy ahogy vagyok? Vagy mikor lemosom valódi énemről majd sminkem, nem kell végleg elveszítenem. A kapcsolat kiállta az idő próbáját. Különcségük összemosta őket. Ennek tudatában összegabalyodva, egymást szorongatva telepedtek meg a véget nem érés partján. Borral átitatták. Fehér vásznuk megtelt élettel. Ez a vászon kábulatban eszmei értéket közvetítő, aki kábulatban nézi annak ez zseniális. Másnap pedig egy sosem látott rémisztő torzkép. De nekik most minden szép. Nincs másnap. Örökre van. Örök kábulat, borba áztatva. Ez a lényeg csakis. Mindenképp.

      Nincs munka. Tanulni kellett volna? Egy pillantás és szertefoszlik mi örök. Keresés, szenvedés, felmondás. Na, megint újra. Ez egy kínzó kör. Semmi sem lesz jobb. Az élet elértéktelenedett. Magába zuhant és gyermeki őszinteséggel fiatalságát siratja. Minden elvan baszva. Jönnek ezt az állapotot megtörő szerek. Ismerős szelek, fújtak már ilyenek. Rég elfeledett csodálatos barát épp a legjobbkor kopogtat. Légy üdvözölve. Kimerítette a találkozást, minden perce katarzis. Feltörő magabiztossággal szemlélődik, már semmi sem lehetetlen. Hátra dől beküld még egy löketet. Már semmi sem szakítja el ismét a köteléket. Rettegjetek. 

       A feltétlen szeretet, ha rajta múlik soha el nem vész, de a kapcsolat mára egy csapzott, kivert kutya. Új társ van már a rivaldafényben. Szentsége megtörhetetlen. Férfinak felbecsülhetetlen, a nőnek kéretlen. Ide új virágok már nem nőnek. A föld savval lett áztatva. Megmérgezték a soha el nem múlót. Mindenki csak pislog, természetesen ez nem rajta bukott el. 

       "Na gyere ide, fogaid kiverem". Melléről a blúzt leszaggatja. Nála a hatalom. A másik egy senki, egy kurva. Közben az ereiben folyó viszki azt ordítja ez csak női hiszti. Szegény teremtés. Ez nem túlzás terrorban van tartva. Erőszakkal bánnak vele. Átlátszóvá vált. Egyenesen jelentéktelen. A rajta uralkodó félben nincs visszatartó erő. Ő kábulatban tengődő. Megmérgezte őt a rég nem látott ismerős. Veszett lelkű és habzó szájú, a kezei ökölbe szorítva. A fej a falba csapódik, majd a földre. Ő is a földre hullt. Szégyen és gyalázat. A rokonok előtt minden happy, nincs depi, minden pompás. Ez aztán sikeres elhárítás. "Tudom néha- néha, de csak mértékkel. Már csupán épphogy, de ésszel csinálja". Mindent elbagatellizáló hazug magyarázkodás. Mosolygott egész nap, kedves volt, kedves volt figyelmes és egy lovag. Hazaértek becsapta az ajtót, ordított, vedelt, szippantott, erőszakolt, aludt. Másnap a kávét az ágyba vitte, látod igazi lovag. De összevesztek. A forró kávét a nő homlokára folyatta, a bögrét falhoz csapta. 

       A tükörsima folyó, most méteres hullámokat hány a partra. Ott nincs maradás, bárki is akarja. Tollat ragadt. Papírra véste mindenét. Gyönyörű, megismételhetetlen pillanat. Csodának nevezendő. Lelke minden rezzenését a levélre vezényelte. Szívszakító lesz ezt a férfinak olvasnia, józanító erejű. 

       Gyógyszerek és üres üvegek. A parton egy nő elterülve. Kétségtelen már halott. A folyó újra elcsendesült. És őt  ismét nem zavarják a szúró kövek.